vida józsef

Új stratégiát fogadott el a takarékszövetkezeti integráció

Egyhangúlag elfogadta a takarékszövetkezeti integráció új, 2021-ig szóló stratégiáját a Takarékbank rendkívüli közgyűlése kedden, a stratégiában a bank nagy hangsúlyt helyez a digitalizációra, és jelentős növekedést tervez a mikro-, kis- és középvállalkozások és az agrárszektor területén, valamint a fiatalabb ügyfelek körében - mondta a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a közgyűlés után az MTI-nek.

Az MNB megbírságolta a legnagyobb takarékot

Az MNB ma közzétett határozatában 19 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a B3 TAKARÉK Szövetkezetet, egyebek közt vállalatirányítási, hitelkockázat-kezelési és adatszolgáltatási hiányosságok miatt - olvasható az MNB közleményében.

Az évtized legnagyobb átalakítása zajlik a magyar bankszektorban

Az FHB Jelzálogbank közgyűlése tegnap arról döntött, hogy még szorosabbra fűzi kapcsolatait a takarékszövetkezeti szektorral. A változások lényegéről és a tervekről Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, az FHB igazgatósági elnöke beszélt nekünk.

Hárommilliárdos nyereség a Takarékbanknál

A Takarékbank a tervezettnél magasabb, 3,03 milliárd forintos 2016-os adózott eredménye nem sokkal maradt el a 2015-östől. A bank a csökkenő kamatkörnyezet ellenére növelni tudta kamateredményét, emellett jutalékeredményét 33 százalékkal javította, kihasználva azt, hogy a szövetkezeti hitelintézeti integráció ügyfelei jelentősen gyarapították az értékpapír-befektetéseiket. A csaknem 23 százalékos létszámbővülés ellenére a működési költségek mérsékelten emelkedtek - derül ki a bank közleményéből.

Nem most fognak bankokat bezárni Magyarországon

Jelentősen eltér a bankvezérek helyzetértékelése az MNB-étől abban, hogy mennyire drágán működik a magyar bankszektor - derült ki Hitelezés 2017 konferenciánk délelőtti panelbeszélgetésében. A konszolidáció és a további jelentős költségcsökkentés azonnali feltételei egyelőre nem adottak, a hitelnövekedés alapjai most már annál inkább.

A legnagyobb bankok közé kerülnének a takarékok

Legfeljebb 15-20 szereplő, egyenként legalább 60-70 fiókkal és regionális banki szerepkörrel - így képzeli el takarékszövetkezeti szektort a TakarékBank elnök-vezérigazgatója. A bankrendszerben a 3.-4. helyre pályáznak. Hamarosan minden takarékkal konzultálnak a szektort érintő stratégiai kérdésekről.

Új elnök és vezérigazgató az FHB élén

Elnököt és vezérigazgatót választott az FHB Jelzálogbank Nyrt. új igazgatósága a mai ülésén, amelynek nyomán az igazgatóság elnöke Vida József lett, míg új vezérigazgatónak Oláh Mártont választották.

Felülvizsgálhatják a nulla százalékos EU-hitel feltételeit

A bő egy hónapja elindított, 44 milliárd forintos keretösszegű, nulla százalékos uniós hitelnél mintegy 30 milliárd forintnyi beruházásról zajlanak országszerte a tárgyalások, ebből közel 12 milliárd forintnyi hiteligényt már elkezdtek berögzíteni az MFB rendszerébe és közülük 3,8 milliárd forintnyi igénynél már a komplett hiteldossziét benyújtották - jelezte az MFB Pontokról rendezett országos road show utolsó, csütörtöki székesfehérvári állomásán Eőry Gábor. A Magyar Fejlesztési Bank ügyvezető igazgatója azt is elmondta: elkezdték összegyűjteni a szakmai felvetéseket és ezek alapján várhatóan módosításokat javasolnak majd az Irányító Hatóság felé a hitelfelvétel bizonyos feltételeiben. Az biztos, hogy a nulla százalékos kamat nem változik, ahogy az is, hogy érdemes sietni a beruházási elképzelések kidolgozásával, mert a hatalmas érdeklődés miatt a keret a nyári hónapokban kimerülhet.

Egyesül 10 takarékszövetkezet

A takarékszövetkezeti szektor történetének eddigi legnagyobb egyesülésére kerül sor nyár végén - derül ki abból az interjúból, amelyet a takarékszövetkezeti integráció a Takarék Blogon közölt a frissen létrejövő B3 Takarék elnök-ügyvezetőjével, Vida Józseffel.

Így születik meg a bankok új versenytársa

Vida József, a Magyar Takarék Zrt. vezérigazgatója szerint a szövetkezeti hitelintézeti integráció megújításának nincs alternatívája; az nem politikai ügy, hanem gazdasági kényszer, a versenyképessé válás kulcsa. Az MTI-nek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy ötvözni kell a szektorban meglévő tudást a modern banki követelményrendszerrel, így a kereskedelmi bankokkal versenyképes, modern pénzintézeti csoport hozható létre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.